asztal alatt aszalt atlasz

a beton dzsungel beton tarzanja valószagú verejtékében úszva.. sikerült a százharmincharmadik duplaműszak végére érnem. mert nyaralás előtt nincs pofád kevesebbet dolgozni, mint millió óra, utána pedig meg vagy büntetve - és akkor.. hányat is, hányat is? ja igen - millió órát kell kompenzálásként a munkahelyeden tölteni, hiszen úgyis kipihented magad, neked akkor a válladra lehet állítani egy bolygót, majd szólok atlasz ha vége és akkor majd leválthatsz, ahogy Herkivel annak idején? akkor nem neked kéne hogy.. óó össze zavarodtam, mindegy addig is tartom ezt a bolygót :) és majd csinálom amihez értek utána.. ha valaki véletlenül levált..

enumeráció

most hogy negyven napja a sivatagban vagyok és szembe kell nézzek a sátán seregével. kissé foghíjjasan bár, de először nevetek hosszú ideje.. mert hát mi is vonult itt fel:

jaja elment az a lány egy másik országba, egy másik földrészre, egy másik bolygóra, egy másik galaxismásikdimenziójánakmásikidejébe. egynek jó.. ütős.. mint az az előző bejegyzésen is látszott.. aztán.
a lovasságot a fogászat fúró búgása jelképezi, ahol is hosszú furmányos és költséges eljárás után, egy laza műhiba után egy másik laza műtéttel eltávolították az egyik laza kis rágómat.. egyenlőre tegnap óta vérzek, de gondolom ez így normális.. vérivó vega.. kontradikció addikcióm így válik valósággá.. csak semmi para, mejd ez..
a lakók eddig bírták.. kicsit hátulról, kicsit fejvakargatva, kicsit lemondták a következő holnapot.. kicsit megszívtam vele, mert a terv szerint végre jobban figyelek az egyetemre ez évben, mert akkor kevesebbet dolgozom, beszámítva így a magyar bevételeket, amivel kinulláznám az adósságom.. de nem úgy.. három és fél.
mert közben az egyetem bürokráciáján nem sikerült még keresztül préselnem magam, mert még nem kaptam meg a lelkes invitálást, hogy gratulálunk, akkor csak így tovább, hanem egy elpostázott fekete lyukban sejtem csak a sikereimet, ahol elmondták, hogy de ügyes, meg hogy még fizessek kicsit..
most hogy érzelmileg ilyen stabil vagyok, olvastam soraikat. néztem zavaruk.. igen az x-ek és nem római számok ők, hús vér lények.

tegnap megajándékoztam Pusit, egy vacsorával. Bartha úr jelezte, hogy hülyeség, de azt hitte enni nem tuok majd a trófeában. azt éppen tudtam, csak maga az étterem volt kissé kevés és a meglepetés spontaneitása.. és a hangulatom meg még kevesebb.. hogy is mondjam, nem segített a vaskos tréfáink visszhangjaiba keveredő nyugdíjasoknak elfojtott nevetései, a szocreál ízléssel berendezett teremben egy panelház tövében.. épp csak a terítő nem volt kockás.. de raktáron volt az tuti. Putyi azért remekül irányított.

na ezt hozta itt össze a sátán, hogy majd ezzel földbe döngöl.. ugyan.. tanulhatna az öreg.

máris nevetek.



hah :D

miért sírt ha elhagyott magától

most ezt írjam ide?

ezt akarja valaki olvasni

azt hogy a vérem kása és forr és kifolyik a torkomon és fetrengenék de van bennem büszkeség üszke szóval inkább csak állok és ülök, ahogy szokás, és minden mosoly mögött ott van a pusztítani vágyás?
tudom, hogy minden rombolás belülről szakad fel mert magunkat nem tudjuk tovább elviselni, hát akkor tépjük fel az ereink folyassuk az öklendező savót a világra, nem kell társ mellém nem kell semmi ami felvidít, minden vesszen. vesszen a vidámság a sötét űrbe ahol csak pörög bolyong, nem is tudja mi van merre nem táncol csak szédül a véghetetlen éjszakába.. semmi más csak a mérges gázok mesterséges böffenései követik, ahogy egy vagány túráztatja a motort, céltalan kéjeink közül ez az egyik legutálatosabb. bár suhintásommal mindennek végetvethetnék és tudnám egyedül a semmiben lógva, hogy igazam volt, mert mindenkinek megvan az esélye az igazságra..
akkor adjátok ide a vörös gombot, had tenyereljek a közepébe, had érezzem ahogy a síró silók nehéz ajtaji hatalmas motorokkal rázzák a földet, hogy a beállított uránium töltetek színes szivárványos ívekben behálózzák az eget és válaszul újabb és újabb rejtekek tárulnak fel és jelekkel telerótt alsóvégükkel fogó ceruzák ugornak az égre, hogy a földre hulljanak végre és pusztítsanak minden élőt hamuvá.. és a sok szép, a harmat, az utolsót nyíló virágok a rétek szélrázta zöld szőrein a magasban szálló madarak, akik sejtik már hogy valami változik, de nem tudnak hova repülni előle, a patakban aranyat fröccsentő halak a hajnalban valamelyik görbületén a bolygónak, mind forrjon hamuvá, szakadjon sugárzó füstté, ahogy a hónapokig tartó zúgás második nappá változtatja ezt az emberrel belakott retket, és a neutron vihar végre mindent elcsendesít..

akkor majd millió és millió és millió év múlva újra böffenjen egy molekula lánc oxigént. amikor már tehetetlen haragom visszhangja csak szembeötlő de már nem írt tovább.