christmas rescue

Bristol
Nyugodt és csodaszép kis város.
Csendes, fehér karácsony után az angol módra megkeményített 26-a, amit úgy is hívnak, hogy boxing day..
Eleinte a dobozokra gondoltak, de aztán a kiskereskedelem kesztyűt húzott és a boltok rájöttek, hogy végül is karácsony másfeledik napján igazából kinyithatnának reggel ötkor és így egy 70%-os huszárvágással oda lehet csábítani a stuffingballázsugorodott agyú karácsonyi slágerektől mámoros angolt. Mentek is és esernyővel verekedtek meg a tulajdon jogért.. na míg az angolszászok így mulatnak mi addig csendben karácsonyi történeteket mesélünk egymásnak a Tóth-lakban eszegetünk DVD-zgetünk, fontolgatjuk, hogy játszunk a társasjátékkal vagy ne, amikor a telefon idegeset csörren..
Zsombi az egy Patológiából doktorált kollégája bűbájos kedvesem édesapjának.. kisült, hogy beázott.. ha kisült hát ide véle gondoltuk mi is bejgli gőzöktől fűtve, majd mi megmentünk, amíg te Magyarhonban henyélsz, Zsombor oda se neki.. nyakunkba is kaptuk a Bristol kicsiny várost, tökön-bokron át csikorgó gumikkal mentünk a patológiára felmarkolni a kulcsokat majd bevárva egy másik barátot megérkeztünk a helyszínre.

Az áram nyílván, lekapcsolva. Ilyen kései órán csak a kísértetiesen visszhangzó csepegés alapján tájékozódtunk.

A másik barát, nevezzük Csabának valamivel felkészültebb volt mint mi. Gondolom, betörő lehet főállásban, mert előkotort három elemlámpát és onnantól a sápadt sárga pászmák igazítottak minket el, a mocsárként süppedő szőnyegpadlón..

(e ponton jelzem, hogy ha voltál oly szerencsés, olvashattad e sorok eredetiét korábban, amit a technika egy ravasz kisördöge kicsavart a kezeink közül, s most csak a korábban írott szavak dőre árnyait láthatjátok)

Megkezdtük a kétkezi munkát, a betörő a professzor, meg a művész, de semmi vész. Hurcibálni kezdtük az elektromos berendezéseket és a szekrényeket. Ami nem ázott el azt szétvertük vagy vízbe raktuk. Minden lépésünkre egy vízhullám sodorta tova a széthagyott játékokat. Ezeken a leszakadt plafon mocska trónolt. Ahogy az emeletre értünk ott volt aztán igazán látványos a vízesés, ahogy a mennyezett teljes felületéről bluggyogva hullott alá a víz. A hálószoba közepén egy pőre villanykörte lógott keservesen és egykedvűen hagyta, hogy a víz csorogjon rajta keresztül, mint valami öngyilkosoknak tervezett csapon át, egyenesen a királyi méretű ágy matracának közepére. Az alvó körtén villogó elemlámpák egy ideig elidőztek a látványom amikor hirtelen majdnem megmagyarázhatatlanul jó kedvem lett. Douglas Adams talán harmadik kötetének egy villanása az ötrészes trilógiából, mikor ama bizonyos szuper számítógép bolygóján élő egyik létforma, a Mocsári Matrac találkozott az ábécé sorrendben sértegető örökéletűvel, s egészen pontosan az a pillanat mikor azt láthattuk hogy hogyan is reagált a rá kiosztott sértésre e furcsa lény:
„A matrac csöpött és nyeccsent egyet. Zsuppogott, cuppant és micsongott, ez utóbbit meglehetősen csullogva tette.”

Aztán mikor mindent megmentve láttunk elhagytuk a terepet. Na ez volt a Meleg helyzet.

A minap mikor újra csak Bristol felé vettem az utam az én szerető kedvesemmel kézen fogva már a buszra szálltunk mikor egy hófehér galambot lestem ahogy a pocsolyában fürdőzik. Békegalamb a sárban. Remek gondoltam ezt még Picasso is megirigyelné… a buszsofőr riasztott a réveteg pillanatból amikor a központnak beszólt, hogy indulásra készen áll:
- Did you count them? – Megszámoltad őket? – kérdezi kedvesen a diszpécser és kurta kérdésével az utasokra utalt.
- Most certainly yes, indeed, 53. – természetesen igen, 53 – hangzik a meggyőző válasz
- 53. that’s lovely! – ötvenhárom. ez imádni való! – turbékolta a diszpécser hölgy

Purrrrrrr
Még senki nem örült ennyire az ötvenháromnak. Mi is nevettünk ezen Ziívvel.

Veriinglis