Durva ez a semmi

Egy nap mikor kiderült, hogy az ívheggesztés parti téma is lehet, megismertem

Tündit.

Életének viharvert perceiben meg pillantotta a kikötőt, egy Peruban töltött különös nyaraláson. Egy valamire koncentrált, hogy felismerje a következő lépést.. nem mintha el lenne anyátlanodba. majd 10 éve (lehet több is már) erre felé éldegél, kenyeret keres, tanul, állampolgárrá válik, majd kiröppenni készül.. na ezen a ponton elvonul, hogy szembenézzen a félelmekkel, nem jelképesen, hanem hús valóságban. Dzsungelbe költözött 3 hétre, hogy értse.. értse meg azt a személyt aki élete filmkockáiban minden pillanatban jelen van. Ennen magát. A különös utazásról nem írok, csak egyetlen pillanatról, ami szerintem mindent jelképesen magába foglal.

A lány haja oldalt felnyírva, világos tincseit a pára hullámokba rendezi. Macska vágású szeme kedves, még most is hogy eldöntötte nem lesz mindenáron kedves. Fából épített bennszülött épület ablak párkányának vette a vállát és szelíden kinéz az ablakon.. a dzsungel még világos, de hangos - talán madár - rikítás jelzi, hogy másodpercek és a fényre sötétség függöny hull és ekkor majd az eső erdő feléled. A vadból préda lesz és a préda mérge csorogni kezd..
A naplójába akart írni, hogy tanulhasson belőle mikor majd feledni véli a vad színekbe tekert élményeket. Gondolatit akarta rendszerezni, de fülelnie kellett a belső hangokra, mert teljesen néma volt a csivitelő elméje.. a sötétség beúszott a nyirkos illatú függönytelen fa oszlopok között, mikor hirtelen valami neszezni kezdett a teremben. Még nem volt sem olaj lámpás sem más fény forrás, így ő inkább csak tudta, mint látta, hogy a földön a sötét foltok a szürkeségben, körbe rendezett fekhelyek és melléjük készített hány tálak.. ekkor mintha látott volna a keresztül zuhanni az árnyakon egy foltot..

minden lépés véglegesség félelmével töltötte el, ahogy közeledett a tálhoz, felismerte, hogy ez neki a meditációs fekhelye, és a dolog az ő táljába hullott. Beért a terembe a sámán, kezében alacsony fényű olaj lámpás és a tálat tartó lányhoz lépett. A dzsungel tarka zsivajba kezdett ahogy az ijedt lány felé emelte a lámpást. a terpentin erős szaga majdnem könnyeket facsart a lány szeméből. a sárga fény végül erőt vett a kopott árnyékokon és a tálban meglátszott annak árnyékba varrt rabja.

Egy kolibri volt. A sámán a bennszülöttek nyelvén kedveseket mondott, miközben lápás lángja sárgás fényekkel játszott naptól cserzett bőrén. a lány úgy értelmezte, hogy ez szerencsét jelent. néhány másodperc alatt mindenki köréjük gyűlt és lelkendeztek, hogy ez micsoda véletlen, vagy inkább jel, de biztos hogy szerencse. De a lány nem tudott örülni még. Aggódott. A madár mozdulatlan volt mint egy tollas kis kő. Tollai gyönyörűek voltak. Apró volt madárnak, mint egy nagyobb bogár az eső erdőből.

A lány apró tenyerébe fogta a lényt. Markába zárva érezte pihe súlyát. Mutatta a többieknek akik szinte ünnepeltek, de az ő öröme elveszett az aggodalomban. Az apró lény nem mozdult. A néhány fős kavalkád a legrangosabb sámán felé terelte, hiszen neki is látni kell.

A bennszülött vezető előbújt pálma levelekkel fedett házából, nem mosolygott de mégis nyugodtság áradt szét körülötte mindenhol. A dzsungel is lehalkult. a lány felemelte a markába zárt súlytalan terhét hogy megmutassa a jelet. tenyerében egy pillanatra bizsergés támadt majd a diónyi csoda mint egy szitakötő elillant az éjszakában.

(valahol biztosan eltérek a valóságtól, de a történet igaz és így esett)