akkor egy újabb a régiek közül.. a Tündöklőnek ajánlom ezt a kiadást

A CSUDABUGÁR


Ő Tom.
Bármilyen furcsán hangozzék is ő a Messiás. Mindent tud amit egy átlagos Messiásnak tudnia kell. Megnyerő, reményt ad az elesetteknek, felnyitja a szemét a tévelygőknek és persze csodát tesz. Egyébként asztalosként dolgozik a saját műhelyében. Minden deszkalap, amit kiad a kezei közül elkel a kis Pensylvaniaban, ahol él. Pont annyit keres, amivel a szobakonyhás házát és személyes igényeit képes fenntartani. Az, hogy undorodik a rovaroktól az egyetlen gyengesége, amivel meg kell küzdjön az élete során. Ez az egyetlen feladat, amivel meg kell birkóznia – azon felül, hogy az embereket segíti (bár... mint ahogyan a csalogánynak sem nehézség trillázni a fán, Tom is élvezetből segít)
Tudnunk kell azt is, hogy a vonzások elvén; élt Tom közelében egy másik csodálatos lény. Bug.

Bug egy napon felkelt és miután kinyújtóztatta lábait, kiment a veranda alá, a reggelt csodálni. Imádta ahogy a napfény átszűrődik a deszkák között és jó volt figyelni ahogyan a felkavarodó porban az atkagyerekek játszanak.
Az ember. Nos az emberről Bugnak eszményi képe volt... ők azok a lények, akik megannyi csodát és csodálatosat tesznek. Kiszárítják a fákat és nagyszerű strukturájú építményeket húznak belőle a szúvak örömére, hogy azok étvágyukat kielégíthessék és egyben szúvas lakóparkjaiknak is remek alapot adjanak ezzel. Ők azok akik olyan bőkézzel szórják a szemetet a csotányoknak, és poratkák milliárdjait táplálják hámsejtjeikkel, és alkalmasint szúnyogokat táplálnak a vérükkel. Persze félelmetes hatalmuknál fogva, ha mohóságon kapnak egy kapzsi elkorcsosult hangya kolóniát –mint ez a legutóbbi Szodoma és Gomorzsai eset is volt - irgalmatlanul megbűntetik – elpakolják az asztalról az egy éjszakán keresztül ott hagyott kenyérszeletet – ezzel íhnséget okozva, vagy épp egyenesen elpusztítják a hangya fiát.
Az ember útjai kifürkészhetetlenek, de az bizonyos, hogy igazságosságuk teremti az egyensúlyt.
Ezen a napon, mikor Bug-ot ilyen fennkölt és teológikus gondolatok járták át, elhatározta, hogy megteszi, amit rovar még sosem ezelőtt – legálabbis az ő kollektív, generációkat átfedő emlékezetében nem szerepelt eleddig ilyesféle eset – kifejleszti a „jótét csípést”. A dolog lényege az volna, hogy szellemi erőfeszíteseivel eléri, hogy csípése nyomán az ember valamely kellemetlensége megoldódjon. Egy fájdalom alább hagyjon, vagy akár csak kedélyállapota javuljon. Igen. Minél többet morfondírozott a dolgon, annál elszántabb lett. El is kezdett gyakorolni, s ahogy fejlődött, egyre színpompásabb lett külső kitinváza, ezzel igazolva, hogy jó úton halad, hála az embernek.

Tom egy napon miután felélesztette egy asszony holt gyermekét, egy öregúr horgászbalesetben kificamított vállát visszasimította, a verandáján űlt hintaszékében és azt mondta magában: „Oh Istenem te olyan igazságos vagy, olyan csodálatos hogy szolgálhatlak téged és közben furcsán kellemes, hogy a kedvedben akarok járni és közben semmit nem várok cserébe...”
A gondolatmenet végén egy önkéntelen mozdulatttal agyoncsapta azt a kis színes rovart ami megcsípte...
Azután meglátta, hogy az út túloldalán egy vak asszony akart átkelni. Tom hirtelen ötlettől vezérelve felpattant székéből és gyors léptekkel – mámorítóan vidám hangulatban – elindult, hogy segítsen, mikor egy kamion dudálva robogott keresztül az úton, és Tom reccsenve felkenődött a hűtőrácsra. Közben a háttérben a vak néni kérdő arccal fordult a nyikorgó egyre lassuló hintaszék felé...

Budapest, 2006. 09. 14.

A hintaszék, a teremtő felemelt mutatóujjaként mutatja nemtetszését, és hát persze, hogy miután – a rovar szemében – isten-ember által szétlappadt, a körülmények úgyrendeződtek hogy Tom is Isten által szétlappadjon. A dolgot tovább bonyolíthattnám azzal, hogy Bug indulás lőtt elrágott egy fűszálat, ami a rovar-világ legcsodálatraméltóbb fűszálává készült válni. Ez jobban szemléltetné a körforgást, vagy amolyan kauzalitásra utalhatna. De ez egy újabb sík lenne amivel csak elterelném a figyelmet a lényegről. Agyon nyomnád-e a bogarat, ha te volnál a messiás? És így? Akkor miért várod el, hogy Isten – vagy bármi amit képes vagy felsőbb hatalomnak elfogadni – jó maradjon veled, ha te mint alkalmi isten nem vagy képes rá. Ez egyébként remek magyarázat az isteni igazságtalanságra. Egyfajta –deizmus, ahol Isten véletlenszerűen bűntet. És mit szólnál vajon, ha mindezt a felelősséget a te kezedbe adnám azzal, hogy te magad vagy az, aki azzal, hogy nem fogadja el ezt a felelősséget, magára hagyod a világot. A világod! Te deista isten.