M from Metro

háp háp háp.. hát ígértem klotyót, sanfrancisco második felét, volt itt szó novelláról, meg miegymást.. ide írom az egyik régit.. talán akad közületek aki már olvasta, na de hogy az se unatkozzon, előtte írom, hogy mi történt.

Dórinál voltunk; Adri, Brigi, Nóri, Baki, Matya, Zsolt és én. (figyelitek, hogy a felsorolásban a nemi sorrend mellett alfabetiukusat is tartottam? :))
nehéz nap volt. Először is a ,isztikusan eltűnő PowerPoint File amit egy KV szünetben kreatív eleganciával áthidaltam, majd egy a vezénylésemre ugráló fotó labor összes technikusa leste ahogy az állam dörgölgetve hímezek hámozok a dolgok felett és komoly döntéseket hozok, hogy egy egyedülálló project szülessen vetítő vászonra.. aztán haza lemosni a nap fáradalmait és vissza a ár sszívébe, a Gerkin Tower mellett magasodó 23 emeletes ház legfelső emeleti lakásába. gondolhatnátok, hogy egy túlzás tupííroozok, de annak aki ismer tudhatja, hgoy semmi túlzás, ez csak így van a legeslegmagasabb szobák egyikében él Dóri. Róla még sosem beszéltem - lévén, hogy nem is ismertem - a formás kis teremtés sziporkázó elméjét a 'Mekkinzíí' nevű multinál kamatoztatja, a HR-es osztály rangos tagjaként. miután kiosztottuk a kis lakás összes székét, viszonylagosan igazságosan - csak mert voltak jobb szék falatok, de mivel én nem aludtam egész éjszaka, hogy befejezzem a fényölelés nevű alkotásom(jól hangzik mi:)) csak elaludtam volna a first class fotelben ami terhelés hatására hátra dőlt veled és tomporodadt lágyan megemelte, hogy még kényelmesebb pozícióba sakkozzon - mindegy is, több sem kell hozzá, kacagások, csipegetés iszogatás (kaptam milkshake-et késsve érkeztem és Nóri figyelmes volt a gyerekkel is a társaságban ' mit adjunk szegénkémnek hát nem iszik.. NARANCSOSCSOKIMILKSÉK' - jól éreztük magunkat naaa, hát jól egybe gyűltünk.. mikor is már a pulpituson bemutatkoztam a három ismeretlen karakternek, hogy sziasztok, nagyon sok mindennel foglalkozom, hogy érdekes maradjak a saját szórakoztatásomra, mikor is hogy hogy nem csipetnyi klikkesedés után Brigi (Zsolt barátnője) mögött a narancsos csokimat újratöltöm, és ő a 23. emelet legkényelmesebb ülőhelyébe süppedve igy félre billenti a fejét és meg sem fordulva annyit kérdez, bele látni engedve ezzel a néma másodpercekbe amit épp némán élt meg cikázó mámoros gondolataival '..akkor te szakács vagy?' 'Mondjuk..' hangzik tőlem szokatlan szerénységgel, erre ő: 'kenyeret tudsz?' kipukkantam a röhögéstől. milyen suhanc stílusban kérdezett már és mit is? 'oszt kenyeret tucc-e fijú' replikáztam itt már ő is nevetett mert ő is felfogta, hogy milyen viccesen hangzott. kijöttem ide 'angolba, hogy belekeverjek az élesztő bizniszbe' nem pék vagyok, hanem szakács.. azt is csak másodállásban még ha teljes munkaidőben is' de éppenséggel a Ricsi megtanított.. épp ma is azzal kedveskedett mikor haza értem a partit megelőző órában.
így nevetgéltünk ma.. majd haza felé egy kis úttörő dallal kedveskedtünk a kései járat féléber utasainak.. aztán piromkodva Vukra váltottunk, meg Süsüre. ti is váltsatok 'M'-re
tehát mégegyszer korábbi írásom, felvállalomminden hibájával és bájával:

M

Gondoltam folyok egyet a város pulzáló erén.
Akkor figyeltem fel rájuk. Ott lengtek, együtt ringtak a finom ritmusra, amit a városi lét lüktetett beléjük.
Némelyek szürkén, mások, meg színes ruhát bújtattak magukba. Mert hát őket a ruha teszi… színessé.
Azután libegésük lassult, majd megállt… Csend. Feszült csend, és várakozás. Tátott szájuk némán kiáltott és egyre vártak. A beteljesedésre.
Nekik csak ez számított. Nem a tánc, vagy a rövid dallamra újra induló ütem.
Ők csak a szájukba nyúló kezet várták, hogy végre beteljesíthessék kétes, semmilyen küldetésüket, hogy bizonytalan függesztékekké válva, amolyan kifordított támaszuk lehessenek a kapaszkodni vágyóknak. Hiszen ők a kapaszkodók a Metrón.

Budapest, 2003. ~08.


Meglepődtem a dátumon.. azt hiszem hogy a másik ilyen témájúra gondoltam azt is ide másolom, most van kedevem. most nézem az még régebbi, még megjegyzést is írtam hozzá annak idején, zavarta az egómat, hogy egy véletlen árnyéka vetül az írásra ha nem is plágiumot látok mögötte, de mosom magam hogy én voltam előbb :) gyerekek:

Metró 2

Az emberek furcsák. Figyelnek, és a figyelőket is figyelik. Hosszú járatokat vájnak a föld alá, és vibráló neonfények között várakoznak, praktikus szerkezetre, hogy helyszínt váltsanak a színdarabjaikban. Amíg állnak, jól látszik, hogy az emberek furcsák. Figyelnek és a figyelőket is figyelik. Rendszerint unott arccal, sokat-keveset mondó szemekkel figyelnek. A falak kékek, a neonok sárgásak, az emberek, meg rezzenéstelen bambulnak körbe.
Épp egy ilyen rezzenés rezeg most is, mikor egy fiatal férfi kezd futni a peron szélére, ahonnan nem érkezhet, csak a metró sínpárai közé. Csak a léptei adnak zajt. És a szerelvény. Hangján kívül a szele is jelez. Feltűnik az ívesen forduló járat, majd a sötétből kiszúró fény pár. Az emberek zavartan, zavartalan figyelik az eseményt. Tekintetük a halkat huppanó, s nyögő, landolóra szegeződik. Egykedvűen figyelik, ahogy a sínek közt a férfi egyre hangosabban kiáltva szembe rohan a két, felé száguldó reflektorral. Nem próbál kitérni, cselezni. A lassan ocsúdó metróvezető álmos pillantásába kapcsolódik az ő elszánt, vádló tekintete, majd jól látszik a kétségbeesés a dolgozó arcán.
Aztán…
keresztül robban…
a kocsit fékező pofák csikorgásán a nedves roppanás, ahogy bogárként kenődik a Metró elejére. A reflektor fénye vörös lesz, így festi meg az aluljáró új hangulatát.
Szomorú… az emberek pedig furcsák.

Budapest, 2002. ~09.

Megjegyzés: a kéziratból történő átirat, kissé csalódott hangulatú volt, mert az eredetiségét a történetnek, picit befelhőzi az időközben nagyközönség elé tárt Kontroll című film. Az élet sokat viccel velem.

a szemfülesek láthatják, hogy bár a dátum régebbi, de a cím egy kronológia későbbiségre utal. az az oka, hogy sokkal később leltem meg a jegyzeteim között, és nem is akartam törődni vele, végül mégis begépeltem