a következő sorok nyomokban szomorúságot tartalmaznak, aki nincs beoltva ellene csak hagyja ki ezt a fejezetet
Miután apám meghalt először nagyon mérges voltam. sosem éreztem előtte különösebben okosnak, vagy éppen szépnek magam, de akkor a mérhetetlen harag megváltoztatta a szemeimnek a fényét; mohó kis tövisekké, és ez mintha felnyitotta volna kobakom ésszelencéjét is. Elkezdtem gondokodni és összefüggéseket találtam ott is ahol más nem. De még felnőtt sem. persze lehet hogy nekik van igazuk és nincs is, de ma is látom azokat szálakat és az értetlen arckifejezéseket, ha ilyen linkekre világítok..
Szóval azt gondolhatnók, hogy akkor én és anya egymásra maradtunk, de inkább csak egymás mellett.
Nem ismertem fel (vagy el) a felelősségemet, ugyanis amikor elveszítette apámat, magából is elvesztette azt a darabot, amit a NagyBergO népszerűségébe ágyazott. A barátait.
Volt neki ez a dühös furcsa kölyök, a munka meg egy csomó emlék. Ez a kis múlt sereg tizenkilenc évig mérgezte őt, és ahogy anyjától tanulta mindenkit elmart magamellől. Engem is.
Mikor majd tíz éve elküldött, én örömmel mentem. Furcsán félelemtelenül tartottam az ismeretlenbe. A bizonytalanság a barátommá szegődött. az emlékeket elűztem, így sem memóriám, sem rossz szájízem nem maradt; ezerszer égetett meg hát ugyan az a tűz ahogy az ő önpusztításba csomagolt fájdalma is. Azt vágtam a fejéhez, hogy "ne így anyu, mert nem mutatom be az unokáid.." nem így gondoltam és sajnálom azt is hogy mondtam, mint sok annyi férget mit odaköptem neki, mind szégyenlem.
ha jobb vagyok - vagy ha éppen rosszabb - még most is élsz. mert így csak annyira tudtál szeretni, hogy bántson, hogy bántassz és ez tovább keserítsen neked minden falat levegőt.
Valahogy ott akarok lenni akkor, amikor boldog vagy és felfogni igazán mitől és akkor elfogadom, hogy ilyen lassú volt és ilyen sokat fájt ami így alakult ahogy.
Nem haragszom rád nincs is miért. Te sem haragudhatsz, egyszerűen így volt és így is marad most már.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
11 megjegyzés:
Igazán, szívemből tisztellek, amiért így tudsz gondolkozni. Nekem - szégyen vagy sem - nem megy.:) De tanultam is Tőled valamit egyszer egy villamoson; már nem sajnálom magam miatta és így energia vámpír sem vagyok!:) Lehet, hogy te már nem is emlékszel, de én azért köszönöm!:)
a villamos sárga te pedig kedves vagy ezek tények..
örülök
és köszönöm, bár most így valóban nem ugrik be..
Ha nem ismernelek most beled szeretnek.
ez most azt jelenti, hogy már szeretsz, vagy a bejegyzésem tül mutatott rajtam? :D
“A végén minden olyan egyszerű lesz - minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt. Amitől úgy égett szívünk, hogy azt hittük, nem lehet elviselni, belehalunk, vagy megölünk valakit… mindez kevesebb lesz, mint a por, melyet a temetők fölött kavar és sodor a szél.” (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
"Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött."
Márai Sándor
Köszönöm a szép idézetet. mindig jó, ha emlékszünk érdemes sorokra..
ezt mind begépelted? :)
Vándor
Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
ha olyan nehéz terheket cipel?
Amikor indult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Mért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.
Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még a bajon, hiányon,
míg végre lassan elnyomja az álom.
S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl.
Hőség tikkasztja. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy továbbindulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
"Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb, ha belőle lefűrészelek" - mondja magában.
"De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!" - sóhajt elégedetten.
Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
s eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel.
De hirtelen eszébe jut keresztje:
A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
"Mit tettem!" - kiált kétségbeesetten.
"Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!"
S ott áll a parton keserű önvádban.
Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint hídon, boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.
"Rálépek én is!" Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. "Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram, segíts!" Így sikolt, és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín, a döbbenet.
"Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó, ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!"
Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már! - sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged.
kedveseM!
.......n.......
.......a.......
.......g.......
yonszépenkösz
.......ö.......
.......n.......
.......ö.......
.......m.......
a parton majd szólj :D
addig is..
eeerh!
"Rábukkansz majd a bölcsesség oly hirdetőire is, akik szerint nem szabad erőszakot alkalmazni önnön életünk ellen, és istentelenségnek tartják, ha valaki a maga ellen fordul; meg kell várni a természet szabta utolsó földi létet. Aki így beszél, nem látja, hogy elrekeszti maga elől a szabadság útját. Semmi jobbat nem alkotott az örök törvény annál, minthogy egyetlen bejáratot adott az élethez, de számtalan kijáratot. Várjam meg hát akár a betegség, akár az ember kegyetlenségét, noha a kínokon keresztül kijuthatok, és lerázhatom béklyóimat? Az egyetlen, amiért nem panaszkodhatunk az életre: Senki sem tart vissza. Jól vannak rendezve az emberi dolgok: Senki sem boldogtalan, csak saját hibájából. Ha tetszik: élj. Ha nem tetszik: szabadságodban áll oda visszatérni ahonnan jöttél.
Nagyon sajnálom csak most tudtam meg.Szeretlek.
köszönöm - Erikirálylány én is nagyon szeretlek
ez tényleg furi, hogy nincs igazán sok alternatíva a születésre.. amit lehetett kihoztam belőle, még anyu is tudja valahol ott fent, hogy farfekvéses gyerekként seggel előre bicskázva jöttem,
de azért mégis csak könnyebben kiszállhatunk.
Megjegyzés küldése