idő

azt írta az eszter, hogy:

"..szeretem hallani, hogy van még idő. szeretem ha biztosan tudom, hogy a percek vannak-lesznek még. hogy nem az az utolsó. szeretem hinni, hogy van-lesz még idő. szeretem hinni...hinni? nem. szeretem ezt is tudni."

és akkor rájöttem:

'azt hiszem az idő ez lehet. valami kell hogy.. hogy diktálja a tempót, hogy ne torlódjunk fel, mert akkor csak egyre többet és többet akarunk belesűríteni az adott pillanatba.

igen ez a következő szint.. köszönöm, hogy megmutattad, hogy hová kell elérjek. '

eképpen véstem a kommentemet a blogjába, de valójában egyész hosszan írtam, csak gondoltam hogy nem veszem el a barátaitól az 'időt', inkább az enyéimnek tartom a gondolataimat:

kipattanunk, majd elkezdünk fejlődni és közben várjuk, hogy ki be csöngessenek és egyre csak azt érezzük, hogy mennyire függünk az időtől, pedig néha gyorsasbban telik, néha meg vánszorog. - hajh! - ki kellene valamit találni..

azután végre ráébredünk, hogy idő nincs. nincs is hiszen hogy lehetne, csak az anyag viszonyítása az idő szigorúan nézve. és lázadunk megkezdjük a legnagyobb lázadásunkat az életben, azt mondjukk a világnak:
- bármi legyen is; most van!

és egy ideig csodás a megvilágosodás. mozdulatlan ragyogó aranyló halak az ár sodrában, s minden elrepül mellettünk. és jó érzés. és akkor kinyitjuk a szemünket és azt látjuk, hogy minden zúgva robog mellettünk, minden ami a fontos, mimnden ami számít ugyanúgy és csak látszólag vagyunk sérthetetlenek. valójában a vágyaink megérintenek és mint sosem volt filmkockák, elillannak mint ha sosem léteztek volna. hiába hisszük, hogy a pillanatok örökké ott rezegnek körülöttünk, az nem azt jelenti, hogy örökké élhetjük, csak nyomot hagy a lelkünkön és így mindig jelen marad.. csakis azon a szűrőn, amivel feldolgozni próbáljuk a világot.

erre találtuk ki az időt. hogy egység lehessünk, hogy egyszerre dobbanjon a lábunk, na meg hogy a Balázs ne cseszegessen a studió felvételek alkalmával, hogy "ritmus, Hülyeúr! ".. erre én: - Mi van?!? az valami idő darabka, mi? - vágom az arcába nagyképűen, tudom hogy neki van igaza, csak nem kényelmes, mert nem azt gyakoroltam, hanem épp ellenkezőleg..

mint a legutóbbi vizsgámon itt ez a pár lap - mondja a tanerő - ezt fogom kérdezni és ne izguljatok csak ki kell váasztani a helyes választ. nem ész kell hozzá, inkább csak magadnak írod, hogy emlékezz, hgoy minek kell még utánna nézni.
mondom: zsír (csak angolul:)), akkor átfutom - még tesztelem is az osztálytársakkal. elégedetten hátra dőlök.. ide azzal a papírkupaccal, had látom úgy mond mennyit ér asztkúvaélet.. jaja itt a téma amit meg kellett nézni egy fotó formájában, de amit a képen látsz azt írd le 50 szóval 1 sorba, hogy az adott korszaknakmiért votl fontos és hogy oldotta meg az LCC - bocsánat, a micsoda?? - kérdezem félve, mert lehet, hogy titkon ezt is tudni kellett volna - ja - mondja - Csacsi fiú, az a London Council.. ohh.. mondom ott lent tetszett megütni.. angolul fogalmazgassak? én kérem nem is ezt gyakoroltam.. arcom rezzenéstelen, csak mosoly, meg álmos szemek és közben továbbra is csodálom ezt a energikus nőt, még ha éppen arcomba dobta is a kesztyűt. figyeljünk most erre a vizsga meg majd adja magát.. 'máj néjm íz Rudi' ismételgetem Krupp tanár úr jeles szavait, hogy az mint egy biztos angol bázis el nem vehető, majd erre építem az írásom :D

nem várom az eredményt :)))

idővel persze kiderül :D