és a véreb rám vetette magát. hátulrol támadott. nem számítottam rá, így nem is féltem tőle. A csigolyak közé csikordult szilánk élesfoga és ott is felejtette.
bénán hevertem a földön. órákig a finom 4 napos port szipkáztam ahogy lihegtem arccal a padlónak feszülve. a démon fogatlan vigyorgott és azt hitte győzött.. elöntött a harag. megpróbáltam felállni. nem sikerült, cserébe kín hullám ömlött át a derekamból mindenirányba.
újabb óra telt a démon még mindig pattban tartott. senki sem győzöt én mégis vesztésre álltam. tehetetlenség könnyei folytak le fojtogatón az arcomon a famintás padlóra.
megcsikordult a sajgó fogam én sem fogtam fel hogy most fel fogok állni.
- ííííííhrrr... - nyögtem artikulátlanul. térdeltem. innen elérem a telefont.. a kezem remegett.. 'vigyél el korházba' kezdtem írni angolul a mondatot, hogy Lengyel barátom megértse, mit akarok. 10 perc alatt ott volt. újabbb 10 percet várt az ajtóban amíg odaértem. az arcán láttam, hogy így el sem tudott képzelni. nem tudtam beszélni mikorra elértem az ágyamig.. azt hittem, ha ledőlök majd enyhül.. de esze ágában sem volt. mindenki haza ért hirtelen, pedig csak neki mondtam, hogy a baj nagy. tárcsáztak mindent míg végül azt mondták: - Adjatok neki drogot 3 napig, aztán meglátjuk. ott hevertem 3 napig, bár Handler kezelő kezei kicsit meghajtogattak. vékony ajkai meg hajtogatttak elfeledni vélt technikákat. köszönet érte. aztán kád forró víz. lebegtem. lehunytam a szemem. és megláttam a vigyorgó pofát.
- Tudod hogy jobban leszek - kezdtem - máris sokat javultam.
szemében a válasz annyi volt 'majd meglátjuk'
- Konok vagy - folytattam - nem kegyelmet kérek csak jelzem, hogy ha meggondolod magad az sokat jelent majd neked és én sem söpörlek el ha legközelebb utamba állsz. sőt emlékezni fogok rád. csak lépj vissza.. - nem tágított foga mélyen a csigolyáimba ékelve, horgos és sorjás. minden mozdulatra fájt. felálltam. a víz zuhogott le rólam, a szemem előtt szikrák robbantak, majdhogynem levert a lábamról és a vér is kiszaladt a fejemből.. el is kezdtem kilépni a kádból, mint egy világot megváltó feladat, valahol az eszmélet határán. már semmit sem láttam teljesen fehér volt minden. csak emlékeztem hol kell legyen a talaj de már az emlékek is eloszlottak. és akkor hibázott. ahogy leért a lábam újabb fájdalomm nyilalt a hátamba, de az pont ellenkezőleg hatott. hirtelen kitisztult a kép. s bár gyenge voltam mint remegő víz tükrén a kontúr már tudtam hogy kiérek a fürdőből. kihívott és elfogadtam.
azután aludtam és a csatát megvívtam.. testemben haldoklott végül a démon. mostanra már csak tetem zavar de holnapra azt is kilököm.

idegbecsípődés, hagyjad már!