minden egybeesés a valósággal csakis a szerencsétlen véletlen műve. szerencsétlen véletlen

Hétfőn Linda nap volt. Tegnap meg - Valentin nap.

De a dolog 19 éve kezdődött. Kis-tinédzserként még nem tudtam mi is az szeretni egy lányt máshogy, mint a kis-tinédzser szívemmel. Semmi más testrész nem volt bevonva., csak a gyönge gyermek szív. Csók egy misztérium volt. Pandora Szelencéje. Nem mertem kinyitni, még kijön a sok gonosz a reménnyel megkoronázva. Egyszerűbben szólva: féltem csókolózni.. nem tudtam igazán mitől. Sosem kellett megmagyarázni neki, kislány volt ő is. Aztán hirtelen ő nagylány lett és a románcunk véget ért. Elmaradtak a hosszú, vicces levelek.

Évek teltek el, míg újra láttam. Nő lett. Humora még mindig sziporkázó volt, és huncut nevetése, megnyugtató hangja azzal az édes akcentussal, még varázsos külsején is túltett. Gyerek korunk két nagy vágya teljesült be. Elmentünk egy vidéki diszkóba, ahová nekünk nem volt szabad menni amikor még akartunk. A másik a csók. Hosszú, nyálas csók. Semmi másról nem szólt, csak a gyerek korunk elbicsaklott szavainak kijavításáról. Közben is csak nevettünk. Másnappal megint elfelejtettük egymást úgy 6 évre. Illetve dehogy felejtettük el..

Már meg volt a jegy, hogy mindent újra kezdjek. Londonba készültem, hogy leszámoljak a megalázó jövő képekkel. Majd az egyik internetes fénykép gyűjtőn hugicájába botlottam és általa belé. A kutyusát nézegettem, mert magáról nem töltött fel képet.. levlezni kezdtünk.. újra. Most a tinta, a képernyőn feketén felejtett pixel volt. A humor a régi, bár mindketten változtunk. Míg szépségén puha csorbát ejtett az idő, addig bajnok lett csocsóban, nekem meg újszerű vicc volt a vízszintesbe rendezett piros-kék figurák superman-repülő alap állása. Alaposan kikaptam. Aztán késő lett. Már nem akartam hogy hazamenjen. Talán nem is tudott volna. Nálam maradt reggelig. Búcsúzkodtunk, mert azt hittem halni megyek.

Nem így lett. Míg én élni jöttem, új utat kijárni, ő maradt. Ritkábbak lettek a levelek, vagyis én nem tudtam küldeni míg gyökértelenül sodródtam. Talán néhányan emlékeztek, ha nagy ritkán internet kávézóba beültem, egy blog szerű levelet küldtem úgy 200 izgatott "na mi van veled? élsz még?" fél szavasakat válaszolva meg. Erre volt csak lehetőségem. Tudom hogy ez bántotta. Most meg engem bánt. Nem tudtam volna másképp csinálni. Azután már sohasem sikerült találkozni. Nagyritkán ha dobtam rá egy SMS-t hogy megyek, vagy vagyok, rendszerint válaszolt rá. De csak az első 3 évben. Aztán nem.
Azt hittem örökre megbántottam valami vigyázatlan szóval..

hétfőn Linda nap volt
és tegnap - Bálint napon - megtudtam, hogy valójában meghalt.