gellert kaptam ti is kaptok belőlem
toNpa vagyok és az összes ilyen göNbölyű gondolat elgurul. még akkor is ha goNba mód nőnek kruNpli fejemben goroNba gondolatjaim, mind-mind tovaszalad, beMmeg semmi sem marad. csak baNba arccal bámulok.. ezt olvasd (j)újra..
bocs a betű karaNból egyenesen jött a fejemből..
2012. március 27., kedd
2012. március 20., kedd
semi-, ez minden
Mikor megértettem, hogy az angyalok még, a tündérek meg már nem játszanak velem, elmentem a mosdóba.
Ki hallott már olyat, hogy mosógéptől nem tudsz oda állni a kagylóhoz. Ez még görög mítosznak sem elég stílusos, - eszembe jutott az én öreg Portugál barátom aki ha elégedetlen volt valamivel ezt a költőien rasszista kérdést tette fel "Am I black?" - Afro-detto, mosógépre támaszkodik hetykén.. a tükör felé fordulva láttam ahogy mellkasomon macska-ezüst szőrök kuszálódnak, pont úgy mint megrepedt gondolataim. Erre a csap harmonikus kecsességgel marok szkanderre invitált.. Mikor kiléptem az Alighieri-i vizesblokkból, láttam, hogy a wurlitzer ma éjszaka egy húsdaráló a polcon. Ott foglaltam helyet a tölcsérben és minden szavammal saját magam gyömöszöltem befelé a Bonobo-w ívein.
Angolul a közép az egyben fél. De mitől.. se(N')mi-től
Én vagyok a Jézusom és íkú keresztre feszülök, miközben egyre erőszakosabban nem döntöttem el semmit sem. Közben a kérdezés; erre szavak és emlékek katyvasza, hebereg fel a torkomon. Monoton motorikus mozdulatok idétlen értetlenkedése keretezi címeres szavaim.
hát, ha valamit nem, akkor ezt.. ezt biztosan nem vállalom. Ez nem is én vagyok.
Halovány árnyék és karok.. kaparok, mint elégedetlen ágyék és farok.
Haldokló ehj'de'királyfi, ébredező sárkány.. a királyi sarj még nem halott teljesen és a tüzes mellkasú hüllő még remegő szemhéjak mögött gyors szem mozgással kutatja álmai visszhangjait. Hah' tűz helyett lám csak böfög.
De lyaly vigyázz ha az elmacskásodottság a rosszat kelti újra fel, lehet hogy az ebség kutyául fog visít'ni. Kéjtől, majd a kevélytől.
akkor most ki intsen óva kit?
Ki hallott már olyat, hogy mosógéptől nem tudsz oda állni a kagylóhoz. Ez még görög mítosznak sem elég stílusos, - eszembe jutott az én öreg Portugál barátom aki ha elégedetlen volt valamivel ezt a költőien rasszista kérdést tette fel "Am I black?" - Afro-detto, mosógépre támaszkodik hetykén.. a tükör felé fordulva láttam ahogy mellkasomon macska-ezüst szőrök kuszálódnak, pont úgy mint megrepedt gondolataim. Erre a csap harmonikus kecsességgel marok szkanderre invitált.. Mikor kiléptem az Alighieri-i vizesblokkból, láttam, hogy a wurlitzer ma éjszaka egy húsdaráló a polcon. Ott foglaltam helyet a tölcsérben és minden szavammal saját magam gyömöszöltem befelé a Bonobo-w ívein.
Angolul a közép az egyben fél. De mitől.. se(N')mi-től
Én vagyok a Jézusom és íkú keresztre feszülök, miközben egyre erőszakosabban nem döntöttem el semmit sem. Közben a kérdezés; erre szavak és emlékek katyvasza, hebereg fel a torkomon. Monoton motorikus mozdulatok idétlen értetlenkedése keretezi címeres szavaim.
hát, ha valamit nem, akkor ezt.. ezt biztosan nem vállalom. Ez nem is én vagyok.
Halovány árnyék és karok.. kaparok, mint elégedetlen ágyék és farok.
Haldokló ehj'de'királyfi, ébredező sárkány.. a királyi sarj még nem halott teljesen és a tüzes mellkasú hüllő még remegő szemhéjak mögött gyors szem mozgással kutatja álmai visszhangjait. Hah' tűz helyett lám csak böfög.
De lyaly vigyázz ha az elmacskásodottság a rosszat kelti újra fel, lehet hogy az ebség kutyául fog visít'ni. Kéjtől, majd a kevélytől.
akkor most ki intsen óva kit?
2012. március 19., hétfő
Durva ez a semmi
Egy nap mikor kiderült, hogy az ívheggesztés parti téma is lehet, megismertem
Tündit.
Életének viharvert perceiben meg pillantotta a kikötőt, egy Peruban töltött különös nyaraláson. Egy valamire koncentrált, hogy felismerje a következő lépést.. nem mintha el lenne anyátlanodba. majd 10 éve (lehet több is már) erre felé éldegél, kenyeret keres, tanul, állampolgárrá válik, majd kiröppenni készül.. na ezen a ponton elvonul, hogy szembenézzen a félelmekkel, nem jelképesen, hanem hús valóságban. Dzsungelbe költözött 3 hétre, hogy értse.. értse meg azt a személyt aki élete filmkockáiban minden pillanatban jelen van. Ennen magát. A különös utazásról nem írok, csak egyetlen pillanatról, ami szerintem mindent jelképesen magába foglal.
A lány haja oldalt felnyírva, világos tincseit a pára hullámokba rendezi. Macska vágású szeme kedves, még most is hogy eldöntötte nem lesz mindenáron kedves. Fából épített bennszülött épület ablak párkányának vette a vállát és szelíden kinéz az ablakon.. a dzsungel még világos, de hangos - talán madár - rikítás jelzi, hogy másodpercek és a fényre sötétség függöny hull és ekkor majd az eső erdő feléled. A vadból préda lesz és a préda mérge csorogni kezd..
A naplójába akart írni, hogy tanulhasson belőle mikor majd feledni véli a vad színekbe tekert élményeket. Gondolatit akarta rendszerezni, de fülelnie kellett a belső hangokra, mert teljesen néma volt a csivitelő elméje.. a sötétség beúszott a nyirkos illatú függönytelen fa oszlopok között, mikor hirtelen valami neszezni kezdett a teremben. Még nem volt sem olaj lámpás sem más fény forrás, így ő inkább csak tudta, mint látta, hogy a földön a sötét foltok a szürkeségben, körbe rendezett fekhelyek és melléjük készített hány tálak.. ekkor mintha látott volna a keresztül zuhanni az árnyakon egy foltot..
minden lépés véglegesség félelmével töltötte el, ahogy közeledett a tálhoz, felismerte, hogy ez neki a meditációs fekhelye, és a dolog az ő táljába hullott. Beért a terembe a sámán, kezében alacsony fényű olaj lámpás és a tálat tartó lányhoz lépett. A dzsungel tarka zsivajba kezdett ahogy az ijedt lány felé emelte a lámpást. a terpentin erős szaga majdnem könnyeket facsart a lány szeméből. a sárga fény végül erőt vett a kopott árnyékokon és a tálban meglátszott annak árnyékba varrt rabja.
Egy kolibri volt. A sámán a bennszülöttek nyelvén kedveseket mondott, miközben lápás lángja sárgás fényekkel játszott naptól cserzett bőrén. a lány úgy értelmezte, hogy ez szerencsét jelent. néhány másodperc alatt mindenki köréjük gyűlt és lelkendeztek, hogy ez micsoda véletlen, vagy inkább jel, de biztos hogy szerencse. De a lány nem tudott örülni még. Aggódott. A madár mozdulatlan volt mint egy tollas kis kő. Tollai gyönyörűek voltak. Apró volt madárnak, mint egy nagyobb bogár az eső erdőből.
A lány apró tenyerébe fogta a lényt. Markába zárva érezte pihe súlyát. Mutatta a többieknek akik szinte ünnepeltek, de az ő öröme elveszett az aggodalomban. Az apró lény nem mozdult. A néhány fős kavalkád a legrangosabb sámán felé terelte, hiszen neki is látni kell.
A bennszülött vezető előbújt pálma levelekkel fedett házából, nem mosolygott de mégis nyugodtság áradt szét körülötte mindenhol. A dzsungel is lehalkult. a lány felemelte a markába zárt súlytalan terhét hogy megmutassa a jelet. tenyerében egy pillanatra bizsergés támadt majd a diónyi csoda mint egy szitakötő elillant az éjszakában.
(valahol biztosan eltérek a valóságtól, de a történet igaz és így esett)
Tündit.
Életének viharvert perceiben meg pillantotta a kikötőt, egy Peruban töltött különös nyaraláson. Egy valamire koncentrált, hogy felismerje a következő lépést.. nem mintha el lenne anyátlanodba. majd 10 éve (lehet több is már) erre felé éldegél, kenyeret keres, tanul, állampolgárrá válik, majd kiröppenni készül.. na ezen a ponton elvonul, hogy szembenézzen a félelmekkel, nem jelképesen, hanem hús valóságban. Dzsungelbe költözött 3 hétre, hogy értse.. értse meg azt a személyt aki élete filmkockáiban minden pillanatban jelen van. Ennen magát. A különös utazásról nem írok, csak egyetlen pillanatról, ami szerintem mindent jelképesen magába foglal.
A lány haja oldalt felnyírva, világos tincseit a pára hullámokba rendezi. Macska vágású szeme kedves, még most is hogy eldöntötte nem lesz mindenáron kedves. Fából épített bennszülött épület ablak párkányának vette a vállát és szelíden kinéz az ablakon.. a dzsungel még világos, de hangos - talán madár - rikítás jelzi, hogy másodpercek és a fényre sötétség függöny hull és ekkor majd az eső erdő feléled. A vadból préda lesz és a préda mérge csorogni kezd..
A naplójába akart írni, hogy tanulhasson belőle mikor majd feledni véli a vad színekbe tekert élményeket. Gondolatit akarta rendszerezni, de fülelnie kellett a belső hangokra, mert teljesen néma volt a csivitelő elméje.. a sötétség beúszott a nyirkos illatú függönytelen fa oszlopok között, mikor hirtelen valami neszezni kezdett a teremben. Még nem volt sem olaj lámpás sem más fény forrás, így ő inkább csak tudta, mint látta, hogy a földön a sötét foltok a szürkeségben, körbe rendezett fekhelyek és melléjük készített hány tálak.. ekkor mintha látott volna a keresztül zuhanni az árnyakon egy foltot..
minden lépés véglegesség félelmével töltötte el, ahogy közeledett a tálhoz, felismerte, hogy ez neki a meditációs fekhelye, és a dolog az ő táljába hullott. Beért a terembe a sámán, kezében alacsony fényű olaj lámpás és a tálat tartó lányhoz lépett. A dzsungel tarka zsivajba kezdett ahogy az ijedt lány felé emelte a lámpást. a terpentin erős szaga majdnem könnyeket facsart a lány szeméből. a sárga fény végül erőt vett a kopott árnyékokon és a tálban meglátszott annak árnyékba varrt rabja.
Egy kolibri volt. A sámán a bennszülöttek nyelvén kedveseket mondott, miközben lápás lángja sárgás fényekkel játszott naptól cserzett bőrén. a lány úgy értelmezte, hogy ez szerencsét jelent. néhány másodperc alatt mindenki köréjük gyűlt és lelkendeztek, hogy ez micsoda véletlen, vagy inkább jel, de biztos hogy szerencse. De a lány nem tudott örülni még. Aggódott. A madár mozdulatlan volt mint egy tollas kis kő. Tollai gyönyörűek voltak. Apró volt madárnak, mint egy nagyobb bogár az eső erdőből.
A lány apró tenyerébe fogta a lényt. Markába zárva érezte pihe súlyát. Mutatta a többieknek akik szinte ünnepeltek, de az ő öröme elveszett az aggodalomban. Az apró lény nem mozdult. A néhány fős kavalkád a legrangosabb sámán felé terelte, hiszen neki is látni kell.
A bennszülött vezető előbújt pálma levelekkel fedett házából, nem mosolygott de mégis nyugodtság áradt szét körülötte mindenhol. A dzsungel is lehalkult. a lány felemelte a markába zárt súlytalan terhét hogy megmutassa a jelet. tenyerében egy pillanatra bizsergés támadt majd a diónyi csoda mint egy szitakötő elillant az éjszakában.
(valahol biztosan eltérek a valóságtól, de a történet igaz és így esett)
2012. március 18., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
