vak lány, vak fiú

..a negyvenhetesen zökögök, múltat, jövőt zokogok fejben.. időt álmodok, miközben kikerülöm a jelenségeket.
Fejbe zárva - szokatlan távolság tartó voltam és - elvonultam a harci kutyás punk mellett.. Leültem. Előttem hely, baba kocsinak - de a villamoson nyoma sincs a cseperedő generációnak. Pillanat depressziómból ocsúdva rámosolygok a Szabadság Híd Hydrára. Körül fordulok, a nap ragyog, a színek harsányan pompáznak a poros város finom takarója alatt. Szemem szaturációján állítva harsány híd zöldek és Duna-szín tinta ömlik, a villamos dallamos drapp mintái alá. Villognak a napfényei és a punk tetkóját nézem, koponyák és halak tarka mély harsány színei lüktetnek az alkaron, ami egyáltalán nem férfias sőt.. hiszen ez egy női kéz..
A tenyér a kutya feje felé nyúl kissé tétován a kutya lehunyja a szemét és várja a bizonytalan mozdulat beteljesülését. E beige eb nem volt harci, hanem ellenkezőleg. Egy vak vezető kutya volt. De itt is én voltam a vak, hogy ezt nem láttam.
Visszatereltem a tekintetem ami a bot, a fedetlen, fénytelen szemek, a szép ívű arcvonások között cikázott, vissza frissen gyógyult mély színekben pompázó félelmet kelteni akaró bőr takaróra. Hiába nincs karóra itt már se idő, se szín nem támasztja alá a létet.
Ez az alányírt hajú lány feldíszítette magát úgy, hogy a számára kedves közeg jobban elfogadja őt. Hiszen sosem látja a tetoválását. Tán nem is akarja látni.. Láttatni akarja. nem neki, hanem nekem szól.. nekünk. Hiszen ha a hátán lenne a rajz, vagy a derekán, vagy a popsiján majdhogynem sosem látná, még ha szemei egészségesek volnának is.. ilyet azért már többet láttunk.

a kezdeti sajnálat csodálatba csapott.


Nagybátyámmal futottam össze, alig pár órával később.

Ő a képek ismerője, a lélek intellektusának sűrű szövevénye. Mondtam is neki a vak lányt. Mire ő Károlyról beszélt. Vakarcsi, mondtuk szinte egyszerre..
az ő története így kezdődött:
A piac melletti kis kávézó ahol majdnem olyan jó a kávé, mint ahol találkoztunk volna (jó kávé kifejezésen gyermekkorom óta gondolkodom.. a kávé alapvetően rossz és akkor vannak a fantasztikus helyek ahol a kávé jó) De ő csak folytatja: Mikor érkezett már nem volt hely. Neki amúgy is nehézkes, mert a kerekes széke miatt nehezen tud jó helyet választani. az egyetlen opció egy olyan rész volt, ahol már volt valaki. Név szerint: Karcsi.
- Szabad? - kérdezi látatlanban a vaktól, mire ő - Csak tessék..
szó szót követ, vaktában puffogtatnak és ekkor az örök téma, a nők is verbálba áll.
Itt már lassan illusztrálni kell, a lány - a barátnője Karesznek - mozgás korlátozott volt, szakítottak, s közben Karcsi a zsebben csak úgy kotor, oda se néz. Kirántja a telefonját és kikeresi a fényképet. (Na itt még egyszer hangsúlyozom, Karcsi nem lát. Tök vak.) Aztán tárgyalják hogy Fark is nehéz helyzetű.. a vak bólogat hogy; ja és igen és ő is végig csinálta a lánnyal és tudja hogy nem cserélne. Inkább vak mint béna. Hahotáznak mind a ketten és közben a vak lengeti a telefont rajta a képpel amit ő sosem látott.

És mi is nevettünk és a Szabadság hidat néztük a Gellért Szálló étterméből ahol nem volt olyan jó a kávé, de nem is azért fizettünk annyit, hanem a por lepte régi vágású felszolgálók félszeg mosolyáért, a szélfútta napsütésért a hegyoldalért és a sziréna szó dallamáért, a fantázia rétes gyűjtemény falatért, azért hogy most azt sem tudom hova nézzek csak hogy vak ne legyek, ha már így megbénít minden kis érzés